HTML

A Nagy Zabálás

2007.11.14. 20:37 Biomechanoid (törölt)

Nem tehetek róla, de a TV2 Nagy Fogyás című műsoráról Marco Ferreri legendás 73-as filmszatírája, A Nagy Zabálás jut eszembe.
Gyerekek, én egyszerűen elborzadtam azon, amit tegnap láttam. Bazi fáradt voltam, ezért korán ágyba bújtam, és tévézni kezdtem. Valami film ment a Viasat3-on, és a reklám közben - szokásomhoz híven - kapcsolgatni kezdtem. A Tv2-n egy nőnemű bálnaszörny egyszerre két gofrit tuszakolt erőszakkal az arcába. Gyermekkoromban a nagyszüleim tartottak disznót, és nem egyszer láttam, ahogy esznek. Hazugság, ezek nem úgy ettek, mint egy disznó! Egy disznó kulturáltan eszik ezekhez képest. Miközben családok tízezrei éheznek az országban, a tévében 200kg-os főemlősök zabálják a drágábbnál drágább ételeket, s mindennek a hatalmas zabapartinak A Nagy Fogyás a címe. Fogyás??? 10db, közel 2 mázsás ember, egy hét alatt nem képes összesen 2 kg-ot fogyni!!! Viszont királyi módon megterített asztal mellet sült malacot tömnek feneketlen bendőjükbe, hogy a végén majd egy, aki képes két hónap császárokat megillető életmód után talán fogyni is egy picurkát, mondjuk 200kg-ról 187kg-ra, az majd kapjon egy lakást, kocsit, meg mifaszt.
Nesze neked, prolikám, csomagold csak a vajaskenyeret a kölködnek! De sózd meg, hogy legalább valami íze legyen, ha már szalámira, felvágottra, paradicsomra és paprikára nem telik.
Demagógia? - Kurva anyád a demagógia!

Szólj hozzá!

Az nemzetrothasztó korcsokrúl

2007.07.22. 21:20 Biomechanoid (törölt)

Egyesek szíve nem doban meg a magyar himnusz hallatán, nem drukkolnak egy sportolónak csak azért, mert magyar, és még sorolhatnám. Nem csodálkoznék, ha ezt egy kongói pigmeus, vagy egy busman mondaná. Akkor sem, ha egy dél-amerikai piaroa vagy wayana. És ma már ott tartok, hogy akkor sem, ha egy magyar állampolgár. Figyelem! Nem MAGYAR, hanem MAGYAR ÁLLAMPOLGÁR. Azért azt tudjuk, hogy magyar ilyet nem mond és nem tesz. Nekem sem tetszik a himnusz különösebben, mert az a sok sirám és jajveszékelés benne elég uncsi. Azért tisztelettel hallgatom meg, és igenis megdobban a szívem. Főleg, ha magyar sportoló miatt szólal meg.

Persze, mit tudhatja ezt egy olyan, aki szerint ma is minden magyar bűnös a holokauszt vétkében. Az imént olvastam ilyet egy topikban, és Falmajer Péter, a MAZSIHISZ elnöke is ezt mondja minduntalan. Persze, tőle ez elfogadható, hiszen izraeli-magyar kettősállampolgár. Ez a derék ember csak azt felejti el, hogy 1949 óta szépen bosszút is álltak a holokausztért. Előbb az ÁVO és ÁVH égisze alatt a Rákosi rezsimben, később a Kádár-rendszerben, és ma is mindent megtesznek a magyarok ellen. Vajon miért nem tanítják az iskolában, hogy az ÁVO és később az ÁVH azzal a céllal jött létre, hogy felkutassák a háborúsbűnösöket, éppen ezért csakis zsidók lehettek a tagjai? Hát azért, mert nem sok háborúsbűnöst kutattak fel, viszont válogatás nélkül kínoztak meg és gyilkotak le magyarokat. Miért nem emelik ki, hogy a népirtó Rákosi is zsidó volt? Kádár is, természetesen. Amikor a Nobel-díjasokról van szó, akkor mindenki zsidó. Amikor az esztelen gyilkolászásról, akkor tilos kimondani a zsidó szót is.

Itt van ez a NBH-s alapítvány is, aminek a főnökei sitten vannak. Csupa volt moszados. És van képük az önéletrajzukba leírni, hogy tagjai voltak az izraeli titkosszolgálatnak. Voltak? A moszadból csak egy féleképpen lehet kilépni: a tizedikről. És ezek a derék emberek a magyar Nemzetbiztonsági Hivatal tisztjei, tanácsadói, stb.

Persze, hogy fúlnak a turultól meg az árpád-sávos zászlótól. Mi lenne ezekkel a nemzetrothasztó, a magyarság vérét szívó férgekkel, ha a nemzet öntudatra ébredne, és számonkérné őket az elmúlt félévszázad rémtettei miatt!

 

Szólj hozzá! · 3 trackback

Rohadjon meg a Ferrari!

2007.07.22. 20:50 Biomechanoid (törölt)

Hetek óta Felipe Massa fanyalgó képével van tele a Forma1-ről szóló nemzetközi sajtó. Nem véletlenül, hiszen csapattársa az utóbbi időben csúnyán elpáholja. Pedig Nicolas Todt, Jean Todt csapatvezető fia, aki Massa managere, megígért a pösze brazilnak, hogy most aztán ő a kivételezett pilóta, és világbajnok lesz. A csapat vezetése mindent meg is tett, hogy Kimi hátrányt szenvedjen. Jó ideig nem lehetett nem észrevenni, hogy a finn tudása alatt teljesít, minden tűz kihúnyt belőle. Valahogy mégis túljárt a fancsali hörcsögfej eszén, és elkezdett javulni. Kétszer nyert egymás után. Jean Todt úgy gratulált neki, mintha Raikkönen még most is egy McLarenben ülne. De ma visszavágtak a rafinált finnek! Amikor leszakadt az ég, és Kimi természetesen vezetett, a boxutcához érve be akart jönni, de végül az utolsó pillanatban visszatért a pályára. Utasítást kapott a fülére, hogy tegyen meg még egy kört, mert Felipe gumijait cserélik le előbb. Na, ha eddig valakinek nem volt tiszta, hogy a brazilélvezi a csapatfőnök különös kegyeit, most annak is leesett a tantusz. Ha Massa világbajnok lesz, több gázsit kap a Ferraritól, ergó Todt fia is. Több tízmillió euro-ról van ám szó évente. Ennyiért megéri szabotálni egy kicsit.

Hogy Kimi autója úgyis kidöglött? - Hm, vagy véletlen, vagy nem. Annyi bizonyos, hogy nyomta neki rendesen. Viszont nem a motor kampecolt, hanem valami hidraulika. Igaz, erről egyelőre csak homályos információk vannak.

Én azóta drukkoltam Suminak, amióta láttam a Jordan-ben. Amikor a Ferrarihoz igazolt, kiakadtam, de végül megbékéltem. A mai nap alátámasztotta, miért rühellem a digó csapatot. Amint Kimi kiesett, elkezdtem szorítani Alonso-ért, aki eddig a mumus volt. És bejött! A spanyol úgy megalázta a béna brazilt, hogy öröm volt nézni. Hátmég a hörcsögfej képét!

Szóval, rohadjon meg a Ferrari!

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása